mormon.org Világszerte

A választás szabadsága

Isten tervének része a választás szabadsága

Képzeld el, hogy elmész valahova enni és salátát rendelsz. A pincér viszont azt mondja neked, hogy azt nem kaphatsz, de helyette kötelező levest rendelned. Milyen érzéseid lennének? A leves és saláta közötti választás viszonylag jelentéktelen, mégis rámutat az emberi természet egyik jellegzetességére: nem szeretjük, ha olyan döntéseket erőltetnek ránk, amelyeket magunktól is képesek vagyunk meghozni. Ellenállunk a kényszernek. Még amikor komolyabb – erkölcsi következményekkel járó – döntések előtt állunk, akkor is fontos, hogy mi hozzuk meg a döntést. Isten adta nekünk az önrendelkezésünket, és mindig is tiszteletben fogja tartani a választásra való jogunkat. Ugyan mindannyian „felelősségre vonhatók" vagyunk a választásainkért (Tan és a szövetségek 101:78), és mindig lesznek a jó és a rossz választásainknak következményei, Isten soha nem tartja elfogadhatónak a kényszerítést. Valójában Isten a szabadság lelkületét táplálja, és tudja, hogy az emberi léleknek szabadságra van szüksége ahhoz, hogy eredményesen szolgálja Őt és higgyen Őbenne. Azt mondta Ádámnak és Évának, hogy ne egyenek a tiltott gyümölcsből. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy „mindazonáltal magad választhatsz” (Mózes 3:17).

Fontos, hogy ne tapodjunk mások szabadságjogain, miközben a sajátjainkat érvényesítjük. Még amikor úgy is érezzük, hogy „jót tenne” valakinek az, amit szeretnénk, akkor is fontos, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez és hitelveihez.

Nehéz döntések meghozatala

A türelem és az ítélkezéstől való mentesség jó jellemvonások lehetnek, mivel megőrzik mindenkinek azt a jogát, hogy meghozza a saját döntéseit. Azonban nem tenni semmit szintén egy döntés – és nem egy jó döntés. Ahogyan az sem, ha hagyjuk, hogy más emberek, intézmények vagy a társadalom döntsön helyettünk. Példának okáért, csak azért mert sok film teljességgel elfogadottnak ábrázolja a házasság előtti intim kapcsolatot, attól az még nem elfogadható. Akkor fejlődik és csiszolódik a jellemünk, amikor döntéseink azon alapulnak, hogy erkölcsileg mi helyes. Ráadásul a népszerű közvélekedéssel szemben igenis van a világon helyes és helytelen. Az igazság nem viszonylagos, a bűn pedig nem valamiféle felvilágosulatlan illető „értékítélete”.

Nemrégiben James E. Faust, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnökségének tagja elmesélt egy történetet abból az időből, amikor fiatal katonaként szolgált a 2. világháborúban. Egy „kőkemény hivatásos katonákból" álló bizottság felvételiztette őt a katonatiszti iskolába. Megkérdezték tőle, hogy háború idején nem kellene-e kicsit lazítani az erkölcsi szabályokon a harci stressz okán. Faust elnök úgy érezte, hogy helyeslést várnak tőle, és az is megfordult a fejében, hogy növelheti a pontszámát, ha egyetért a felvetéssel. Ám ő egyszerűen csak ennyit mondott: „Nem hiszem, hogy kettős erkölcsi norma létezne.” Végül felvették a tisztképző iskolába, talán éppen az arra irányuló kitartó határozottsága miatt, hogy helyesen cselekedjen – azért, mert az a helyes, még ha éppen nehéz is.

A fiatal egyedülálló mormonoktól gyakran kérdeznek ilyeneket: „Hogy lehet, hogy te még nem feküdtél le senkivel?! Nem kívánod?" De ahogy azt az egyik fiatal nő is kifejti, a vágy itt egy nagyon mellékes szempont. „Önmagában a kívánás aligha jelent megfelelő iránytűt bármilyen erkölcsös viselkedéshez.” Lehet, hogy egy kisgyermekes szülő azt kívánja, hogy ne kelljen reggel 6-kor felkelnie, a gyerekei pedig lássák el magukat. Esetleg szívesen otthagyná a munkáját valami szórakoztatóbb elfoglaltságért. Egy felelősségteljes szülő azonban azt választja, hogy mindenféle áldozatokat hoz. A helyes döntéshez fegyelem szükséges. Az egészben ott van a látszólagos ellentmondás, hogy minél fegyelmezettebbek vagyunk és minél igazlelkűbbek a döntéseink, mégis annál nagyobb a szabadságunk. A bűn korlátozza a jövőbeni döntéseinket: a kábítószer, az alkohol, a házastársi hűtlenség hamar olyan függőségekké válhatnak, amelyektől nagyon nehéz megszabadulni. A függőség lesz az úr, mi pedig a szolgái. A szabadsággal való visszaélés könnyen bénító hatású lehet.

Erkölcsi bátorság

Utólag könnyű okosnak lenni, és a történelemkönyvek olykor leegyszerűsítve tálalnak olyan kérdéseket, amelyek a maguk idejében erősen megosztották az embereket. Ebből következően az egyik oldal haladónak és jónak tűnik, a másik pedig a rövidlátó „rosszfiú" szerepébe kényszerül. Amikor azonban a saját korunk ellentéteire gondolunk, sokkal könnyebb észrevennünk, hogy miért lehet nehéz az éppen aktuális konfliktusokban megmondani, hogy kié a „helyes" és kié a „helytelen” álláspont. Az ilyen kérdésekben nehéz állást foglalni, különösen ha ez az álláspont nem népszerű.

A mormonokat arra buzdítják, hogy álljanak ki azért, amiben hisznek, tekintet nélkül a közvélekedésre. Ez általában se nem könnyű, se nem népszerű, se nem szórakoztató. Az ilyen kiállás olykor azzal jár, hogy gúnyolódásnak, rágalmazásnak vagy éppen bántalmazásnak teszed ki magad. Ilyen helyzetekben az segíthet megőrizni a hitelveinket, ha az Úrra támaszkodunk. Ő azt várja tőlünk, hogy minden helyzetben azt tegyük, amiről hisszük, hogy helyes. Ő pedig segíteni fog abban, hogy meglegyen az erkölcsi bátorságunk annak megtételéhez. Nem elég félrenézni vagy csendben maradni. Néha a félrenézés már önmagában is bűn lehet. Amikor kiállunk azért, amiben hiszünk, és cselekszünk, akkor úgy teszünk, ahogyan Jézus is tett.

Politikai semlegesség

Habár hiszünk abban, hogy erkölcsi kérdésekben állást kell foglalni, egyházként semlegesek maradunk pártpolitikai téren. Az egyházi vezetők nem szabják meg, hogy a mormonok melyik jelöltre szavazzanak. Ez még abban az esetben is így van, ha valamelyik jelölt nem ért egyet az egyház bármely kérdésben vallott hivatalos álláspontjával. Az egyház a közhivatalra megválasztott tagjai részére sem ír elő semmiféle kötelező szakpolitikai álláspontot. Habár az egyház kifejtheti nekik a saját nézeteit (ahogy minden más választott tisztségviselőnek is), ugyanakkor elismeri, hogy ezeknek a férfiaknak és nőknek mindig a legjobb belátásuk szerinti saját döntéseiket kell meghozniuk, figyelembe véve azon választókerületeket, amelyek képviseletére őket megválasztották. Az egyház tagjai bármely politikai pártot támogathatják, amelyről úgy vélik, hogy a legjobban képviseli az egyéni nézeteiket.