mormon.org Világszerte

A mormonok többnejűségben élnek?

Hivatalos válasz

Gordon B. Hinckley elnök, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza korábbi elnöke ezt a kijelentést tette 1998-ban az egyház többnejűséggel kapcsolatos álláspontját illetően:

„[E]nnek az egyháznak semmi köze azokhoz, akik többnejűséget gyakorolnak. Ők nem tagjai ennek az egyháznak. […] Ha tagjaink közül bárkiről kiderül, hogy többnejűségben él, akkor kizárják. Ez az egyház által legszigorúbb kivethető büntetés. Ezek az emberek nemcsak a polgári törvények szándékos megszegésében bűnösök, hanem ennek az egyháznak a törvényeit is megszegik.”

Többször is előfordult, hogy az Úr megparancsolta népének a többnejűség gyakorlatát. Ezt a parancsolatot adta például Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, Mózesnek, Dávidnak és Salamonnak (Tan és a szövetségek 132:1). Máskor pedig az Úr más utasításokat adott. A Mormon könyvében az Úr ezt mondja Jákób prófétának: „Mert egyetlen férfinak se legyen közületek egynél több hites felesége; szolgáló felesége pedig ne legyen egy sem… Mert ha magot akarok nevelni magamnak, mondja a Seregek Ura, akkor parancsolni fogok a népemnek; máskülönben ezekre a dolgokra hallgassanak” (Jákób 2:27–30).

Ebben az adományozási korszakban az Úr arra utasította a korai szentek egy részét, hogy többnejűséget gyakoroljanak. Joseph Smith próféta és a hozzá közel állók, például Brigham Young és Heber C. Kimball számára nehéz volt engedelmeskedni ennek a parancsnak, de megtették. A gyakorlatot az egyházi vezetők szabályozták. Akik ilyen házasságra kívántak lépni, azoknak felhatalmazást kellett kapniuk erre, a házasságot pedig a papság pecsételő hatalma által kellett megkötni. 1890-ben Wilford Woodruff elnök kinyilatkoztatást kapott, mely szerint az egyház vezetői hagyjanak fel a többnejűség gyakorlatának tanításával (1. hivatalos nyilatkozat).

Az Úrnak a házasságra vonatkozó törvénye a monogámia. Ez alól csak az jelent kivételt, ha Izráel házának megerősítése érdekében mást parancsol (lásd Encyclopedia of Mormonism Vol. 3, pp. 1091-1095).