mormon.org Világszerte

Miben különbözik a Mormon könyve a Bibliától? Hogy szerezte Joseph Smith az „aranylemezeket”, vagyis a Mormon könyvét?

Hivatalos válasz

A Mormon könyve egy másik tanúság arról, hogy Jézus Krisztus valóban élt, hogy mindig is Isten Fia volt és ma is az. Ez a könyv ősi próféták írásait tartalmazza. Az egyikük, Lehi, Jeruzsálemben élt Kr. e. 600 körül. Isten arra utasította Lehit, hogy vezessen egy kis csoportot az amerikai földrészre, ahol azután egy nagy civilizációt alkottak.

Isten később is állandóan hívott el prófétákat ezen emberek között. A Mormon könyve az ő prófétáik és feljegyzésvezetőik írásainak gyűjteménye.

1823 szeptemberében Joseph Smitht meglátogatta egy Moróni nevű mennyei hírnök – a feljegyzéseket vezető ősi próféták közül az utolsó –, ahogyan az Újszövetségben is gyakran jelentek meg angyalok az egyházi vezetőknek (lásd főképpen az Apostolok cselekedeteit). Moróni tudatta Josephfel, hogy Istennek munkája van a számára. Elmondta neki, hogy az amerikai kontinens őslakóinak egyik feljegyzése egy közeli dombon lett elrejtve, és az a feljegyzés Jézus Krisztus evangéliuma teljességét tartalmazza.

1827 szeptemberében Joseph megkapta a feljegyzést, amely vékony aranylemezekre volt írva. Ma már tudjuk, hogy az ősi Amerika népei nemritkán fémlemezeken vezették feljegyzéseiket. Joseph Isten sugalmazása által angolra fordította a könyvet. E könyvet úgy nevezik, hogy a Mormon könyve: egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról. Ezt a címet Mormonról kapta, egy ősi prófétáról, aki kivonatot készített népe szent feljegyzéseiből.

A Mormon könyvét 1830-ban adták ki. Azóta milliók életét áldotta meg a Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról szóló erőteljes üzenete által.

Másik tanúbizonyságként ez a könyv igazolja Jézus Krisztus valóságát és isteni mivoltát. Ezek a próféták ismerték Mennyei Atyánknak a gyermekei számára készített tervét, illetve Jézus Krisztus küldetését. Feljegyezték, hogy a feltámadását követően Krisztus megjelent az amerikai földrészen élő embereknek, tanította nekik az evangéliumát, és megszervezte közöttük az egyházát. A könyv Jézus Krisztus tanításait tartalmazza, bizonyságot téve az engesztelésről és az Ő szeretetéről. Alátámasztja és igazolja a Bibliát. A Biblia tartalmaz ezekre az amerikai népekre vonatkozó próféciákat (lásd Ezékiel 37:15–17, Ésaiás 29:18).

A Mormon könyve egy nagyszerű ígérettel zárul, mely szerint azok, akik olvassák és őszintén imádkoznak felőle, a Szentlélek által megtudhatják, hogy az igaz (Moróni 10:4).