mormon.org Világszerte

Miért nevezik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát mormonoknak vagy „mormonizmusnak”?

Hivatalos válasz

1838-ban Joseph Smith kinyilatkoztatás révén tudta meg, hogy az egyházat Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának kell nevezni (Tan és a szövetségek 115:4). Az egyházat azóta ezen a néven ismerik. Gordon B. Hinckley, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza korábbi elnöke e szavakkal hangsúlyozta ki az egyház helyes nevét:

„Hiszünk Jézus Krisztusban mint Isten Fiában. Az egyház hivatalos neve Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, Ő pedig minden hódolatunk központi alakja.

Az egyház Jézus Krisztus nevét viseli, Isten Fiáét, a világ Megváltójáét. Az Ő neve az a név, melyen ez az egyház hivatalosan neveztetik.

Ami az Utolsó Napok Szentjei részt illeti, a keresztény egyház tagjait az ősi időkben szenteknek nevezték (lásd Apostolok cselekedetei 9:32, Efézusbeliek 2:19, Filippibeliek 1:1). Ők voltak a korai napok szentjei. Mi vagyunk az utolsó napok szentjei. Ez ilyen egyszerű.

Gyakran hívnak bennünket mormonoknak. Ez egy olyan elnevezés, amelyet azért aggattak ránk, mert Isten igéjeként hiszünk a Mormon könyvében – abban a könyvben, amely Jézus Krisztus második tanújaként kéz a kézben jár a Bibliával."