mormon.org Világszerte

Miért végeznek a mormonok keresztelést a halottakért?

Hivatalos válasz

Bár bűntelen volt, még maga Jézus is megkeresztelkedett, hogy minden igazlelkűséget betöltsön, és utat mutasson az egész emberiségnek (lásd Máté 3:13–17; 2 Nefi 31:5–12). A keresztség tehát alapvető fontosságú ahhoz, hogy szabadulást nyerjünk Isten királyságában. Az Újszövetségből megtudjuk, hogy a halottakért végzett keresztelés gyakorlata már Pál apostol idejében is létezett (lásd 1 Korinthusbeliek 15:29). Ez lett visszaállítva Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza megszervezésével. Joseph Smith próféta először egy 1840. augusztusi gyászbeszédben tanított a halottakért végzett keresztelés szertartásáról. Felolvasta az 1 Korinthusbeliek 15. fejezetének zömét, többek között a 29. verset is, és bejelentette, hogy az Úr lehetővé fogja tenni az egyháztagok részére, hogy megkeresztelkedjenek a már eltávozott barátaikért és rokonaikért. Azt mondta nekik, hogy „a szabadítás terve úgy lett kialakítva, hogy mindenkit megszabadítson, aki hajlandó engedelmeskedni a Isten törvénye által támasztott követelményeknek” (Journal History of the Church, 15 Aug. 1840).

Mivel azok közül, akik valaha is a földön éltek, nem mindenkinek volt lehetősége az élete során megkeresztelkedni egy megfelelő felhatalmazással bíró személy által, ezért helyettes általi keresztelkedéseket lehet végezni. Ez annyit jelent, hogy egy élő személyt keresztelnek meg egy elhunyt személy nevében. A halottakért való keresztelkedéseket az egyháztagok a világszerte található templomokban végzik. Egyesek olykor azt kérdezik, hogy vajon ez a folyamat érinti-e valamilyen módon az elhunyt személy földi maradványait. Nem. A helyettesként résztvevő személy csak az elhunyt nevét használja a szertartás során. Az ismétlések elkerülése érdekében az egyház feljegyzést vezet azokról az elhunytakról, akikért már megkeresztelkedtek. Egyesek úgy értelmezték, hogy a halottakért végzett keresztelés eredményeképpen az elhunytak neveit hozzáadják az egyház aktuális tagsági feljegyzéseihez. Ez nincs így.