Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza
További információk
További információk
Országok honlapjai

 
Az egyház
Tárgymutató

Családok

Isten természete

Az élet célja

Gyakran feltett kérdések

 

Vélemények a honlapról
 
The Holy Bible
A Szent Biblia

A Szent Biblia tanúságot tesz Jézus Krisztusról, és több millió követőjének nyújtott támaszt és volt hatással az életére.Olyan szent írások gyűjteménye, melyek Isten kinyilatkoztatásait és a Szentföldön élő gyermekeivel való kapcsolatát jegyzik fel.

A Bibliában álló történelmi beszámolók több évszázadot ölelnek fel, Ádám idejétől az apostolok haláláig. Ezzel összhangban a Biblia könyveinek írói és szereplői olyan próféták, akik a világtörténelem különböző szakaszaiban éltek

Mint azt talán tudja, a Biblia az Ószövetségre és az Újszövetségre tagolódik.

Az Ószövetség olyan szent szövegeket tartalmaz, melyek Krisztus születése előtt keletkeztek. Az Ószövetség sok prófétája jövendölt a Szabadító és Megváltó eljöveteléről.

Az Újszövetség ennek a Szabadítónak és Megváltónak, vagyis Jézus Krisztusnak az életét beszéli el. Szól továbbá eredeti egyházának megalapításáról is.



Szentírások
A hitelvek összefoglalása
Krisztus egyházához csatlakozni
Krisztusba vetett hit
A Mormon könyve
További szentírások
Családok
Erkölcsi normák
A Bölcsesség szava
Gyakran feltett kérdések
Élő próféták
A tized törvénye
Parancsolatok
Istentől eredő papsági felhatalmazás